
A kártyavető
Felkerült Wattpadra egy beleolvasó Pentíria világában játszódó ifjúsági történetemből. Egyelőre a bevezető és az első két fejezet olvasható.
Elolvasom >
Felkerült Wattpadra egy beleolvasó Pentíria világában játszódó ifjúsági történetemből. Egyelőre a bevezető és az első két fejezet olvasható.
A központi csillagunkkal eddig csak csillagászati értelemben foglalkoztunk, ám az előző cikkben elkészítettünk egy lakott bolygót, így érdemes ezt a fényt és meleget adó égitestet a lakosok szemszögéből is megvizsgálni.
A cikksorozat korábbi részeiben kiválasztottuk a rendszer központi csillagát, meghatároztuk a többi égitest keringési pályáját, majd elhelyeztünk rajtuk bolygókat. Már majdnem elkészült a bolygórendszer összes égitestje, de egy fontos keringési pályát kihagytunk a sorból. Következzék hát Pentíria, amelynek példáján a lakható bolygókkal fogunk foglalkozni!
Rövid történet Pentíria világból, ahol az istenek olykor játszadoznak az emberi sorsokkal.
Egy bolygó körül keringő holdak rendszere akkor a legstabilabb, ha a testek úgynevezett orbitális rezonanciában keringenek, vagyis a keringési idejük aránya leírható kis egész számok hányadosaként. Például a Jupiter három nagy holdja a Io, az Europa és Ganümédész 4:2:1 rezonanciában keringenek: míg a Io négyszer kerüli meg a Jupitert, addig az Europa kétszer, a Ganümédész pedig egyszer.
A harmonikus keringések speciális esete az 1:1 rezonancia, amikor két test azonos sugarú, koorbitális pályán kering. Koorbitális keringés többféle módon is stabil lehet, ennek egy különleges változatát, a patkó-típusú (horseshoe-type) 1:1 rezonanciát mutatom most be, ami nem annyira ritka jelenség, még a Naprendszerünkben is előfordul – a Szaturnusz Janus és Epimetheus nevű holdjai pontosan ilyen pályán keringenek.
A sorozat előző részeiben kiválasztottuk a rendszer központi csillagát, majd meghatároztuk a többi égitest keringési pályáját. Már körvonalazódik a bolygórendszerünk, de még rengeteg feladat van hátra, úgyhogy lássunk is hozzá a munkafolyamat negyedik pontjának, amiben megalkotjuk a bolygókat és azok égi kísérőit!
Eljött végre a legizgalmasabb feladat: kitalálni a rendszer bolygóinak fizikai jellemzőit – avagy meghatározni a küllemüket –, és ellátni azokat látványos kiegészítőkkel.
Na de milyen fizikai jellemzőkről és kiegészítőkről van szó? Gyorsan tisztázzuk ezeket a kérdéseket, mielőtt rátérünk a konkrét feladatra!
Az előző részben a bolygórendszer központi csillagának kiválasztásáról volt szó, ami nem is bizonyult olyan egyszerű feladatnak. Ebben a cikkben a bolygórendszer felépítésével fogunk foglalkozni: hol keringjenek a rendszert alkotó égitestek és mi következik a keringési pálya elhelyezkedéséből, azaz a tervezés második és harmadik lépését mutatom be.
Eldöntöttük, hogy mekkora legyen a központi csillag, azonban egy tisztességes rendszerhez szükséges néhány egyéb égitest is. Naná, hogy szeretnénk bolygókat, esetleg aszteroidaöveket meg üstökösöket, de ezek hogyan alkossanak rendszert? Bár úgy tűnik, itt aztán bármit kitalálhatunk, igazából nem engedhetjük szabadjára a fantáziánkat, ha hihető világot szeretnénk megalkotni.
A fantasy világépítés bonyolult feladat, ami sok kreativitást és még több átgondolást igényel, hogy egy logikusan működő, egységes világ legyen a végeredmény. De hol van a világ határa, ameddig a tervezés elér? Ez az adott történettől függ: lehet, hogy elég egyetlen épületet és annak lakóit kidolgozni, máskor egy egész bolygó sem elég. Naná, hogy most az utóbbi esettel fogunk foglalkozni: a következő cikksorozatban részletesen bemutatom, hogyan építs fel egy bolygórendszert az alapjairól.
A világépítés egyik legkreatívabb – és egyben legtöbb tudományt igénylő – része a világodat magába foglaló bolygórendszer megalkotása. De ez miért hasznos? Miért fordul meg egyesek fejében, hogy ennyire tágra vegyék a tervezési határt?
Pentíria… Mi lehet ez? Egy hely? Egy város? Ország?
Pentíria egy egész világ! Sok-sok országgal, néppel, még több várossal. Egy zsebuniverzum bolygója, amely némileg hasonlít a Földhöz, egy tulajdonsága mégis merőben eltérő lehetőségeket adott a történelem alakulására.
Pentírián létezik mágia.
Varázslás, vagyis mindenféle hókuszpókusz? Szóval ez egy mesebeli világ – vághatod rá rögtön, és nem mondom, hogy nincs igazad. Bár azt sem, hogy de.
Az általunk megismert világ – univerzum – működése leírható négy alapvető fizikai kölcsönhatással:
De ez igaz minden létező univerzumra? Nem tudjuk, mivel más univerzumokat a jelenleg alkalmazott módszerekkel nem vizsgálhatunk. Meglehet, hogy más világokban teljesen másfajta erők uralkodnak. Micsoda káosz lehet! – legalábbis a megszokott normáink szerint.
Be van fejezve a nagy mű, igen.
Madách Imre: Az ember tragédiája
A gép forog, az alkotó pihen.
Nem, ez mégsem illik ide. Nem pihenek, sőt, most kezdődik csak a munka java! Bár a weboldal előállt, egyelőre kong az ürességtől. Na de milyen tartalomra számíts?
Ami nem lesz:
Ami lesz:
és… (dobpergés)
Egyre több izgalmas téma jut eszembe, úgyhogy vágjunk is bele!
© 2023 pentiria.hu – Minden jog fenntartva.
Powered by WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén